MOZGÁSSZERVI PANASZOK ÉS KEZELÉSI LEHETŐSÉGEIK

A mindennapi életforma leggyakrabban az előre hajolás testhelyzetet, lefelé tekintést igényli. Az alkati, életviteli okok szintén nagyon fontos szerepet játszanak. A rossz mozdulatok, a megerőltetés, de leggyakrabban az életkorral részben összefüggő elváltozások okozzák a nyaki panaszokat. A 7 nyakcsigolya alátámasztást biztosít a jelentős súlyt képviselő koponya számára, és nagy erőkarok jelentkeznek mozgás közben. A porckorongok (a csigolya testek közötti, magas víztartalmú anyag) és a nyaki gerinc íveltsége, csigolya nyúlványain található kisízületek együttesen adják a rugalmas, szabad mozgás lehetőségét.
Nagyon fontos az összetett nyaki izmok jó állapota. A porckorongok életünk során folyadékot veszítenek, a csigolyatestek egymáshoz közelebb kerülnek. Ebből fakad, hogy a porckorongot körbe vevő kötőszövetes gyűrű előboltosul, a kisízületekre nagyobb, megváltozott teher hárul. Fontos továbbá, hogy a nagy mozgástartományt végző izomzat fájdalom esetén feszesebbé válik, s így a csigolyák teste és kisízületei között megváltozott nyomást tovább fokozza. A nyaki gerinc legnagyobb mozgástartománya az IV-VI. csigolya közé esik, itt alakulnak ki leghamarabb a kopási, elhasználódási tünetek.
A porckorong előboltosulás általában annak hátsó része felé történik, itt a legvékonyabb a rostos gyűrű. Ha itt a gerincvelőből kilépő ideggyököt nyomja, jellegzetes, gyakran mozdulattal összefüggő, a felső végtagba sugárzó villanyozó érzés, fájdalom jelentkezik.
A fájdalmat okozó kopásos elváltozások a szervezetet arra késztetik, hogy igyekezzék lekötni a mozgást, ilyenkor alakulnak ki a szalagok helyén a meszesedések, csontcsőrök. Ez egy ördögi körré alakulhat, mert a csökkent képességű szegmentum mozgását egy másik magasság fogja átvenni, és az itt létrejövő relatív túlmozgás újabb panaszokat, nem kívánatos folyamatokat indítanak el.
Kezelési lehetőségek
Az országban ortopédiai ellátásban elsők között alkalmazom rendelésemen az i-PRF őssejt terápiát, mellyel pácienseink 87%-nál jelentős javulást, sokaknál teljes gyógyulást is elértünk.
További konzervatív kezelési módok: locosteroid injekció, GUNA MA kollagén injekció, akupunktúra, trigger terápia, kinesio tape, gyógytorna.

Az alábbi információk csak tájékoztató jellegűek, a fájdalmak valódi okai sokkal árnyaltabbak és szerteágazóbbak, nem ritkán kombináltak. Ez a rövid áttekintés nem pótolhatja a személyes találkozást, mert nem általános „sablonokban”, hanem egyéni gyógyítási folyamatokban gondolkozunk.
A vállöv igen összetett testtájunk.
Magába foglalja a kulcscsontot, annak szegycsonti eredésétől a lapocka nyúlvánnyal történő ízesüléséig, hátul a lapockát, mely izmok között helyezkedik el. Ezek ízfelszínéhez kapcsolódik a felkar, és együttesen alkotják a szorosan vett vállízületet. Számos izom, szalag adja a széles ívű mozgás lehetőségét. Ezek részben a nyaki gerinc alsó- és a háti gerinc felső szakaszán erednek, valamint a lapockán, szegycsonton, és a bordákon. Nagy részük a felkar felső szakaszán tapad. A legnagyobb mozgásterjedelemmel rendelkező ízületünket bonyolult szalag- és ízületi tok rendszer stabilizálja.
Ezek lazasága, az izom egyensúly felbomlása számos problémát okozhat. A nyak-váll közötti terület feszülése, fájdalmas izomcsomó kialakulása, laza vállízület okozta „túlmozgás”, éles fájdalom miatti mozgás beszűkülés/elakadás, sőt fokozatos, teljes vállízületi mozgás beszűkülés, „fagyás” tünetek jelentkezhetnek. A felkarfej stabil elhelyezkedését biztosító ún. rotátor köpeny gyakorta sérül, még gyakoribb, hogy kopást szenved. A munka, sőt a sportolás közbeni túlerőltetés sokféle tünettel járó panaszt okozhat. A váll elülső felszínén haladó bicepsz íngyulladás is gyakori, sokszor a delta izomban sugárzó fájdalommal jár.
Gondos és alapos, jól kidolgozott protokoll szerinti vizsgálattal ezek a panaszok érdemben elkülöníthetőek, és megfelelően, jó eredménnyel kezelhetőek.
Terápiás lehetőségek
Az országban ortopédiai ellátásban elsők között alkalmazom rendelésemen az i-PRF őssejt terápiát, mellyel pácienseink 87%-nál jelentős javulást, sokaknál teljes gyógyulást is elértünk.
További konzervatív kezelési módok: locosteroid, hyaluronsav injekció, akupunktúra, kinesio tape, gyógytorna, fizikoterápia.

Az alábbi információk csak tájékoztató jellegűek, a fájdalmak valódi okai sokkal árnyaltabbak és szerteágazóbbak, nem ritkán kombináltak. Ez a rövid áttekintés nem pótolhatja a személyes találkozást, mert nem általános „sablonokban”, hanem egyéni gyógyítási folyamatokban gondolkozunk.
A felső végtag számára a vállízület óriási mozgásterjedelmet biztosít, a többi ízesülés a pontos, kifinomult mozgáskészéget teszi lehetővé, testünk legkifinomultabb és precízebb „eszközévé” téve azt. A legkisebb mozdulatunk során is számos izom műkése aktív, de gyakran „késztetjük” felső végtagunkat komoly erőkifejtésre is. Ezek a precíz, és olykor nagy erőt kifejtő mozdulatsorok igen összetett rendszert kívánnak.
A sérüléseken kívül gyakori az egyes izomcsoportok, ínhüvelyek túlterhelése, fáradása. Nem ritka a kéz finom tapintását és mozgását lehetővé tevő idegek hegek általi leszorítása (alagút szindróma), mely nem csak fájdalmat, de kéz kifinomult használatának akadályoztatását is okozza. A nem ideálisan gyógyult sérülések után, nem csak a kialakult fájdalmat lehet csökkenteni, de a mozgást javító, biztonságosabbá tevő megoldások is alkalmazhatóak a műtéten kívül.
Terápiás lehetőségek
Az országban ortopédiai ellátásban elsők között alkalmazom rendelésemen az i-PRF őssejt terápiát, mellyel pácienseink 87%-nál jelentős javulást, sokaknál teljes gyógyulást is elértünk.
További konzervatív kezelési módok: locosteroid injekció, hyaluronsav injekció, GUNA MD kollagén injekció, akupunktúra, kinesio tape, gyógytorna, fizikoterápia.
Szükség esetén egy nagy múltra visszatekintő, professzionálisan felszerelt és működő magán intézetben modern eljárással, rövid időn belül végzek műtéti kezelést.

Az alábbi információk csak tájékoztató jellegűek, a fájdalmak valódi okai sokkal árnyaltabbak és szerteágazóbbak, nem ritkán kombináltak. Ez a rövid áttekintés nem pótolhatja a személyes találkozást, mert nem általános „sablonokban”, hanem egyéni gyógyítási folyamatokban gondolkozunk.
A deréktáji fájdalmak a leggyakoribb mozgásszervi panaszok közé sorolhatók, hiszen a népesség 85%-át érintik életük során. Számos elváltozás vagy betegség okozhat ilyen jellegű problémát. A mindennapi életforma leggyakrabban az előre hajolás testhelyzetet, az emelést, a tartós ülést teszi szükségessé.
A felső testfél egyensúlyban tartása állandó és jól koordinált izommunkát igényel, folyamatos tengely irányú, hajlító és forgató (rotációs) erőbehatásokkal. Az alkati, életviteli okok szintén nagyon fontos szerepet játszanak. A rossz mozdulatok, megerőltetés, de leggyakrabban az életkorral részben összefüggő elváltozások okozzák a panaszokat. A porckorongok (a csigolya testek közötti, magas víztartalmú anyag) és az ágyéki gerinc íveltsége, csigolya nyúlványain található kisízületek együttesen adják a rugalmas, szabad mozgás, és statikai ellenálló képesség lehetőségét. A porckorongok életünk során folyadékot veszítenek, a csigolyatestek egymáshoz közelebb kerülnek. Ebből fakad, hogy a porckorongot körbevevő kötőszövetes gyűrű előboltosul, a kisízületekre nagyobb, megváltozott teher hárul. Fontos továbbá, hogy a nagy erőkifejtést végző izomzat fájdalom esetén feszesebbé válik, s így a csigolyák teste és kisízületei között megváltozott nyomást tovább fokozza.
A porckorong előboltosulás általában annak hátsó része felé történik, itt a legvékonyabb a rostos gyűrű. Ha itt a gerincvelőből kilépő ideggyököt nyomja, jellegzetes, gyakran mozdulattal összefüggő, a felső végtagba sugárzó villanyozó érzés, fájdalom jelentkezik.
A fájdalmat okozó kopásos elváltozások a szervezetet arra késztetik, hogy igyekezzék lekötni a mozgást, ilyenkor alakulnak ki a szalagok helyén a meszesedések, csontcsőrök. Ez egy ördögi körré alakulhat, mert a csökkent képességű szegmentum mozgását egy másik magasság fogja átvenni, és az itt létrejövő relatív túlmozgás újabb panaszokat, nem kívánatos folyamatokat indítanak el.
Alkati, genetikai, fejlődési zavarok is szerepet játszhatnak, mint pld. egyes csigolya ívek összecsontosodásának elégtelensége, csigolyák egymáshoz képesti elcsúszása, a csigolyatestek zárólemezeinek deformitásai. Számos ortopédiai elváltozás (pld.: lúdtalp, alsó végtagi fájdalom, izomerő eltérés, végtagi hossz különbség) járási és tartási eltérést okoz. A ferde tartás a rossz erőbehatásokkal nem kívánt módon terhelik a gerinc alsó szakaszát. Fontos szerepet játszhatnak még különféle életviteli okok, mint például a monoton, nem megfelelő ülés, a rendszeres kényszer testtartásban végzett munka, a sok hajolás, a rosszul végzett emelés, a cipelés is. Egyéb, nem mozgásszervi betegségek is gyakran a deréktájba sugárzó panaszokat okoznak, pld.: vesekövesség, epe, vagy májbetegségek, főütőér tágulatok. A fájdalmak gyakran sugározhatnak az alsó végtagok felé, ez lehet sávszerű, melyet a gerincvelői ideggyök érintettsége okoz, de a fasciák (izom kötőszöveti burka) is vezetik a fájdalmakat, gyakrabban a fartáj területére. A keresztcsonti ízület érintettsége is jellegzetes deréktáji fájdalmakhoz vezet.
Mindezek az összefüggések, megmutatják a pontos kórelőzmény és a gondos vizsgálat fontosságát. Az egyes okokat minden esetben el kell különíteni, mert tartósan sikeres kezelés csak erre alapozottan lehetséges.
Mindenki megérdemli a fájdalommentes mozgást!
Kezelési lehetőségek
Az országban ortopédiai ellátásban elsők között alkalmazom rendelésemen az i-PRF őssejt terápiát, mellyel pácienseink 87%-nál jelentős javulást, sokaknál teljes gyógyulást is elértünk.
További konzervatív kezelési módok: locosteroid injekció, GUNA MD kollagén injekció, akupunktúra, trigger terápia, kinesio tape, gyógytorna, masszázs, fizikoterápia, mágnes kezelés.

Az alábbi információk csak tájékoztató jellegűek, a fájdalmak valódi okai sokkal árnyaltabbak és szerteágazóbbak, nem ritkán kombináltak. Ez a rövid áttekintés nem pótolhatja a személyes találkozást, mert nem általános „sablonokban”, hanem egyéni gyógyítási folyamatokban gondolkozunk.
A csípőízületi elváltozások a népesség 30 %-át érintik, és az érintettek száma az életkor előrehaladtával egyre emelkedik. Maga az ízület a csípőtájnak egyik része. Ide tartozik még a tompor területe, az ott kialakuló nyáktömlő- és izom tapadási elváltozásai. A lágyékhajlat egyéb megbetegedései (combsérv, lágyéksérv, nyirokcsomó elváltozások) is okozhatnak csípőtáji panaszokat. A jelentős tömegű és erejű nagy- és középső farizom területén jelentkező panaszok sem minden esetben csípőízületi eredetűek. Gyakran észlelhető gerinc/keresztcsont eredetű fájdalmak farizomba történő kisugárzása.
A csípőízületi kopás a porcfelszínek fokozatos elvékonyodása, felrostozódása miatt jelentkezik. A szervezet lekötendő a fájdalmas mozgásokat, a vápa (ízületi csésze) peremén gyakran képez meszes felrakódásokat. A jellemző tünetek általában a terhelésre, mozgás megindulásra jelentkező lágyékhajlati fájdalom, a mozgás véghelyzeteinek beszűkülése, az izmok, első sorban a nagy lovaglóizom feszessé válása. Előrehaladott kopás esetén a végtag rövidülése is kialakulhat, mely további testtájon (első sorban a gerinc területén) okozhat elváltozásokat. A combfej keringészavara a terhelési felszín alatti területen jöhet létre, felette a porc akár le is válhat, a csontos felszín be is roppanhat. Ez tovább fokozza a panaszokat, az ízület üregén belül az izgalmi gyulladás fokozódik, nyugalmi fájdalmak, és öltözködés közben tapasztalható nehezítettség alakul ki. Ezek a folyamatok keverednek, és egyéb jelekkel kombinálódnak.
Fontos, hogy már enyhe tünetek esetén megtörténjen az állapot pontos felmérése, mert az időben elkezdett célzott kezelés nem csupán megállíthatja, de akár visszafordítani is képes a folyamatokat!. A korai fázisban megkezdett kezeléssel nagyobb a gyógyulás esélye, de életviteli javulás mindenképp tapasztalható, nem utolsó sorban jelentősen kitolható az esetleges műtéti beavatkozás.
Előrehaladott, vagy elhanyagolt állapotokban műtét válhat szükségessé, ami a csípőízületi protézis beültetését jelenti. Az időben elvégzett műtét, jelentős életminőség javulást eredményez. Persze a cél ennek elkerülése, de legalábbis időbeli kitolása.
Terápiás lehetőségek
Az országban ortopédiai ellátásban elsők között alkalmazom rendelésemen az i-PRF őssejt terápiát, mellyel pácienseink 87%-nál jelentős javulást, sokaknál teljes gyógyulást is elértünk.
További konzervatív kezelési módok: locosteroid injekció, hyaluronsav injekció, GUNA MD kollagén, akupunktúra, kinesio tape, gyógytorna, fizikoterápia.
Szükség esetén egy nagy múltra visszatekintő, professzionálisan felszerelt és működő magán intézetben modern eljárással, rövid időn belül végzek műtéti kezelést.

Az alábbi információk csak tájékoztató jellegűek, a fájdalmak valódi okai sokkal árnyaltabbak és szerteágazóbbak, nem ritkán kombináltak. Ez a rövid áttekintés nem pótolhatja a személyes találkozást, mert nem általános „sablonokban”, hanem egyéni gyógyítási folyamatokban gondolkozunk.
A hétköznapi életben talán az egyik leggyakrabban érintett nagyízületünkről van szó.
A kisebb sérülések/rándulásoktól kezdve a kiterjedt kopásig (arthrosis) nagyon szerteágazó a kép. A térdízület látszólag egy egyszerű mozgást végző zsanér, de erről szó sincs. Bonyolult anatómiai és funkcionális egységről beszélünk. Az alkati, genetikai variációk is tovább színezik a klinikumot. A külső/belső szalagok, a porcfelszínek, a térdkalács illeszkedése, az izomzat minősége, a térd tengelyállása, ún. meniscus („C” porc) együttese egy bonyolult rendszert alkotnak.
A tipikus panaszokat csak részben lehetséges felsorolni, mivel egy meglehetősen összetett rendszerről van szó, így a tünetek is szerteágazóak lehetnek.
A térd duzzanatát okozhatja az ízületet körülvevő lágyrész köpenyben kialakuló, vagy magában az ízületben jelentkező folyadék. Különösen fontos ismernünk a kialakulás folyamatát, esetleges változásait (anamnézis!), illetve a vizsgálattal észlelhető a duzzanat jellege, elhelyezkedése. Az okok között kisebb trauma, enyhébb porcfelszín felpuhulás is szerepelhet, de gondolni kell akár anyagcsere betegségekre, gyulladásos góc meglétére is. Komolyabb panaszok, és az ízületi folyadék tartós jelenléte meniscus sérülésre (gyakrabban degeneratív), és terhelési felszín/térdkalács porcfelszín bántalom miatt is jelentkezhetnek.
A térdtáji panaszok esetén különösen fontos a terület professzionális fizikális vizsgálata. A képalkotók vizsgálatok további támpontot adnak. Csak a jól kivitelezett vizsgálattal lehet eldönteni, hogy ízületen belüli-e az elváltozás, vagy külső szalag, izom/ín tapadási elváltozás-e a panaszok forrása. A térdízületre különösen igaz, hogy csak megfelelően felkészített és fenntartott izomzat ad biztonságos alapot a megfelelő funkcióhoz.
Kezelési lehetőségek
Az országban ortopédiai ellátásban elsők között alkalmazom rendelésemen az i-PRF őssejt terápiát, mellyel pácienseink 87%-nál jelentős javulást, sokaknál teljes gyógyulást is elértünk.
További konzervatív kezelési módok: locosteroid injekció, hyaluronsav injekció, GUNA MD kollagén injekció, akupunktúra, kinesio tape, gyógytorna.
Szükség esetén egy nagy múltra visszatekintő, professzionálisan felszerelt és működő magán intézetben modern eljárással, rövid időn belül végzek műtéti kezelést.

Az alábbi információk csak tájékoztató jellegűek, a fájdalmak valódi okai sokkal árnyaltabbak és szerteágazóbbak, nem ritkán kombináltak. Ez a rövid áttekintés nem pótolhatja a személyes találkozást, mert nem általános „sablonokban”, hanem egyéni gyógyítási folyamatokban gondolkozunk.
Az alsó végtag talaj közeli területe természetesen nagy terhelésnek van kitéve. A mozgás során az egyensúly megtartásában kifejezetten nagy szerep hárul e testtájra. Igen összetett anatómiai és funkcionális területről van szó.
A kisebb sérülések is igen gyakoriak, mint például a boka aláfordulásakor („bokaficam”) létrejött külbokaszalag érintettség, melynek gyógyulási ideje csökkenthető a megfelelő terápiával.
A terhelés és lábbeli viselés a fő „elvárásunk”. A láb szempontjából kiemelt fontosságú az alkati és genetikai „előzmény”, de meghatározóak az életviteli szempontok is. Az Achilles testünk legnagyobb inas eleme sokszor túlterhelődik, a sarok a járás során talajfogáskor rendszeres ütésnek van kitéve. A lábboltozat „lengéscsillapító” szerepe igénybe veszi a szalagjait, ízületeit. A boltozatok (hosszanti és haránt) egyensúlyi helyzete alapvető a helyváltoztatás megfelelő kivitelezésében, ugyanakkor ennek egyensúlyi felbomlása (diszbalansz) más testtájak panaszaiért pld. térd, gerinc, is felelőssé tehetők. Az évek során kialakuló előláb deformitások gyakran csak műtéti úton gyógyíthatók. A megfelelően kiválasztott és elvégzett modern műtéti eljárásokkal ma már valóban hosszú távon is kiváló eredményeket érünk el. Érdemes tudniuk, hogy a manapság oly divatos „papír talpú” flip-flop papucsok, balerina cipők rendszeres viselése a lábszerkezet „gyilkosa”.
Terápiás lehetőségek
Az országban ortopédiai ellátásban elsők között alkalmazom rendelésemen az i-PRF őssejt terápiát, mellyel pácienseink 87%-nál jelentős javulást, sokaknál teljes gyógyulást is elértünk.
További konzervatív kezelési módok: locosteroid injekció, hyaluronsav injekció, GUNA MD kollagén injekció, akupunktúra, kinesio tape, gyógytorna, fizikoterápia.
Szükség esetén egy nagy múltra visszatekintő, professzionálisan felszerelt és működő magán intézetben modern eljárással, rövid időn belül végzett műtéti kezelés is lehetséges.